Először csak azt éreztem, hogy nem éreztem semmit... Furcsa volt, mintha valami készülődött volna bennem. Csak pihentem, méláztam, és legtöbbször nem gondoltam semmire...
Aztán 2-3 hete elkezdtem előszedni a tányérokat, szőnyegeket, könyveket, kezdtem helyet találni mindennek (főleg, hogy nem is kerestem, csak adta magát minden)
Szinte egész életemben, de főleg a 2 éve történtek után most érzem azt először, hogy Otthonom van, nem csak egy lakás, hely ahova hazajárok... Furcsa érzés, nem is tudom megmagyarázni (remélem másoknak nem is kell) de végre nem félek, hogy elveszíthetem újra azt, amit megteremtettünk. Apránként előszedtem mindent, amit Tőletek kaptunk akkor (azóta is sokszor sírva emlékszem a tele zacskókra és dobozokra - köszönöm :) ) és amiket apránként vettünk azóta 100 ft-os boltokban és az áruházak akciós polcairól. Lassan minden a helyére kerül, nemcsak Itthon, hanem bennem is remélem.
Ha állandósul a rend (tudjátok, mindig káosszal kezdődik) mutatok képeket is az Otthonunkról - még akkor megígértem, hogy ezzel köszönöm meg a rengeteg segítséget, amit tőletek kaptunk. Pudli nagyon szeret a lábamnál feküdni, amikor mosogatok, kapott egy új zugot csini, meleg sárga pokróccal, Csabi pedig átlátszó sütis dobozokat, hogy megtalálja végre, amit sütök neki :)
Már csak 1 helyen van kupi, a gyöngyös asztalomon. Ezt úgy oldom meg, hogy jó porszívó módjára felszippantok minden gyöngyöt, és végre újra dolgozni fogok :) Remélem, nem bánjátok, és nem pártoltatok el a kevés poszt miatt, de erre óriási szükségem volt, nekem is, és nekünk is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése